TESZT: IronMan VR

2016 ősz, Aréna Pláza. A Playstation VR hivatalos nemzetközi megjelenéséig még pár napot várni kell, a magyarországi megjelenésig még hónapok vannak hátra, de a Sony Magyarország jóvoltából az élmény, egyrövid demó erejéig átélhető. Amikor odaértem a standhoz, választhattam a London Heist autós-üldözős pályája és az Eve Valkyre demója között, én pedig gondolkodás nélkül az utóbbit mondtam. Soha nem felejtem el az élményt, akármilyen rövid ideig tartott is. VR-ban repülni hihetetlenül felszabadító volt. Persze addig a bizonyos magyar megjelenési dátumig nem várhattam ez után, és amint lehetett, meg is rendeltem életem első VR headsetét külföldről.

Jött azonban a feketeleves: sajnos a „VR betegségnek” is hívott rosszullét a legtöbb játéknál szinte azonnal megtalált, és ez bizony alaposan elvette a kedvem az egésztől. Az egyhelyben állós műfajt leszámítva egyetlen fajta játékot tudtam mindennemű szédülés, veríték és hányinger nélkül élvezni: ahol repülni kellett. Eagle Flight és az Eve Valkyre hamar nagy kedvenceim lettek, de sajnos számomra egy videójáték legelső, és legfontosabb aspektusa a történet, abban pedig mindkét cím igencsak soványan (de leginkább sehogy sem) teljesített. Később megjelent többek között a Megaton Rainfall és az Ace Combat 7, valamint a kezdetben kínzó VR betegségem is múlni kezdett ahogy a szervezetem egyre inkább hozzászokott a virtuális térben alkalmanként eltöltött léthez, de egy igazán jó történettel ellátott „repkedős” játékot csak nem sikerült találnom.

Az Iron Man VR végre pótolja ezt a hiányt

A Covid-19 okozta csúszások után 2020 július 3-án debütáló szuperhős-szimulátor azonban nem csak ezen a téren hiánypótló alkotás, hanem a PSVR történetében az első hivatalosan licencelt teljesértékű szuperhős adaptáció is egyben. A korábban megjelent Spider-Man VR „élmények” a maguk kb 10 perces játékidejével aligha nevezhetőek teljesértékű játéknak, de még a Batman Arkham VR 2-3 órája is csak súrolgatja a határokat. Ezekhez képest az Iron Man VR nagyjából 7-8 órányi futamidővel igazi behemótnak tűnt. Sajnos azonban a fő sztori végeztével nem sok minden marad, ami miatt az ember mindenképp vissza akarna térni a Vasember bőrébe. Az egyes küldetések végén megnyíló néhány kihívást és a megjelenés után bő másfél hónappal később érkezett New Game+ módot leszámítva nem tartogat semmi többet számunkra ez a cím. Azért tartom fontosnak ezt kiemelni egyből a kritikám elején, mert végig azt éreztem, hogy ez a játék ordít egy multiplayer módért. Lehet, hogy csak én játszottam túl sok Eagle Flight-ot, de nagyon el tudnék képzelni egy hasonló PvP élményt az Iron Man VR világában is. Biztos hatalmas élmény lenne egymást kergetve pontokat szerezni, vagy épp egymást kiiktatva élre törni a ranglétrán, de sajnos erre nincs lehetőség, hiába adott hozzá minden. Márpedig valóban minden adott lenne: a pályákat a kampány végére jól kiismerhetjük, a grafika gyönyörű, a hanghatások hűek a hangulathoz, az irányítás pedig fantasztikus.

A tréning pályánál jóval tovább tartott megszokni a repülést, de amint sikerült, tulajdonképpen reflex-szerűvé vált. A move controllerek ravaszát lenyomva bekapcsol a páncélunk tenyerén található, már az első MCU Iron Man filmben alaposan bemutatott, mini-hajtómű, amely pont úgy működik, ahogy azt várnánk: amilyen irányba a tenyerünk néz, attól ellentétesen lök minket előre…vagy hátra… vagy felfelé. Ha sikerül elsajátítani ezt a mozgásnemet, elképesztően nagy szabadsággal navigálhatunk a pályákon és használhatjuk egyszerre a fegyvereinket, vagy püfölhetjük el a hozzánk közel repülő ellenfeleket. És erre bőven lesz lehetőségünk, mert a játék nem szűkölködik akcióban. Sajnos az ellenségtípusokból elviseltem volna egy némiképp szélesebb skálát, mert összesen hat féle enemy-vel találkozunk, és a pályákat is előszeretettel ismétli a játék. Ezt úgy kell érteni, hogy ugyanabban a környezetben több sztoriküldetés is játszódhat, csupán a teljesítendő célok másak.

A változatosság ezirányú hiányát némiképp kompenzálja a fegyverarzenál, amelyet lehetőségünk van variálni is. A játék fejlesztésként hivatkozik ezekre, de valójában skinekről és variánsokról van szó. Talán a Bloodbourne ruházataihoz tudnám a legjobban hasonlítani: egyik sem elsöprően erősebb a másiknál, csupán a különböző szituációkhoz különböző verziók illenek a leginkább, azzal a kitétellel, hogy amíg a Bloodborne-ban a ruhaválasztáson az életünk múlt, az Iron Man esetében maximum egy kicsit könnyebb, vagy épp nehezebb lesz tőle az adott pálya, de egyszer sem éreztem úgy, hogy ne lehetne bármelyik variánssal, különösebb huzavona nélkül teljesíteni ugyanazt a küldetést. Valószínűleg pont ezért is döntöttek úgy a fejlesztők, hogy a már említett augusztusi patchben egy Ultimate nehézségi fok is helyet kapjon.


A játékmenet, hűen az alapanyaghoz, két szerepkör között váltakozik: Tony Stark és Iron Man. Bevallom, bőségesen ellettem volna a Tony Stark részek nélkül is. A vasemberpáncélban megszokott szabad mozgást ilyenkor felváltja a fix pontokba való teleportálás, vagy az egyhelyben álldogálás. A hithű Marvel rajongók persze számos-számtalan apró easter egget találhatnak a malibui villa interaktálható tárgyai között, de az átlag játékos számára maximum a hologramos kosárlabda mini-game okozhat majd néhány perc örömöt, ami egyébként party játéknak kiváló, de egy teljes játékon belül tényleg csak időhúzás. A Tony Stark-os részekre egyébként azért van szükség, mert – a VR-ban oly nehezen megvalósítható átvezetők helyett – ilyenkor hangzanak el a fontosabb történetelemek, amik a játék átívelő sztoriját előrébb viszik. Anélkül, hogy a legkisebb spoilerveszélyt is kelteném, mindössze annyit mondok, hogy a történet korrekt, de nem álleejtős, és személy szerint engem borzasztóan zavart, hogy ahelyett, hogy a sztori körülöttünk zajlana egy-egy küldetés közben (mint ahogy pl. a Resident Evil 7-ben), elég fantáziátlan módon jutunk információkhoz arról, hogy mi is történik éppen a világban. Ráadásul ahogy halad előre a játék, úgy lesz ez egyre nyilvánvalóbb. A tutorialt követő legelső pályán még egy repülőn ülünk, amit menet közben támadnak meg, és belülről nézzük, ahogy hatalmas lyuk robban le a gép testéből, de néhány pályával később már csak a malibui villánk erkélyén ácsorgunk egyhelyben, miközben szintén egyhelyben álldogálló NPC-k rágják a szánkba a következő küldetést.

Apropó NPC-k, akit zavartak az Avengers játék újra gondolt karaktermodellei, az készüljön fel előre, hogy nem Gwineth Paltro fog rá Pepper Pottsként mosolyogni a játékban és nem Samuel L. Jackson bújik meg Nick Fury szemkötője mögött, na meg a szereplők hangja is egy cseppet idegen lesz. Engem egyébként egyáltalán nem zavarnak az ilyen apró különbségek, de tudom, hogy sokaknak lehet igazi deal-breaker. A küldetések utáni eredményképernyő néha kicsit játéktermi élményt nyújt, de a már említett kihívásokhoz adhat némi támpontot. Ezek egyébként lehetnek harci – aréna jellegű – küldetések, vagy akár repülőversenyek is, sőt még egy free-fly mód is rendelkezésünkre áll, ha csak szórakozni akarunk tét nélkül, vagy elmerülni a játék által kínált látványvilágban. Személy szerint ezeket a kihívásokat sokszor a főküldetésnél is izgalmasabbnak találtam, mert végre kicsit megszorongattak, és muszáj volt igazán rákoncentrálnom a játékmenetre, hogy sikerüljön teljesítenem őket. A teljesítésért egyébként további pontokat lehet beváltani a páncélunk finomhangolására, amiről fentebb már írtam.

Végeredményben tehát azt hiszem az IronMan VR a PSVR címek közül a felsőkategóriát erősíti, korrekt mennyiségű játékidővel, remek atmoszférával és jó grafikával, és már-már hihetetlenül jól eltaált irányítással, habár a többjátékos mód(ok) hiánya azt is jelenti, hogy (a trófeavadászok kivételével) nem sokan fognak visszatérni hozzá évek, vagy akár hónapok múltán. Szerencsére lemezes formában is kapható, tehát ha valaki sajnálná rá a teljes árat, ne csüggedjen! Vegye meg nyugodtan lemezen, vigye végig, majd adja tovább a példányát hasonló pénzért. Egy végigjátszást mindenképp megér.

Goreczky Zsolt
About Goreczky Zsolt 1 Article
Magyarország első PSVR tulajdonosainak egyike vagyok, aki gyerekkora óta rajong a videójátékokért. PC-n kezdtem, de a 90-es évek közepe óta kiadott konzolok mindegyikével máig aktívan játszom, és nem kicsi lemezes játékgyűjteményemet is bővítgetem. Amikor nem "civilben" tevékenykedem, IT biztonsági és hálózati eszközökkel foglalkozom, termékmenedzserként.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*


tizenöt − 14 =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .