A virtuális valóság sötét oldala

PlayStation VR betegségek

Mint ahogyan minden új technológiának, ami valamely érzékünket a megszokottól eltérően stimulálja, bizony a VR-nak is lesznek árnyoldalai.

Persze nem kell egyből lemondani a VR-ról, de jó, ha tisztában vagyunk néhány tényszerű problémával. Sokfelé hallani, hogy a VR-ban rosszul lesznek az emberek, szédülnek, hányingerük lesz. Mindenkinek akad olyan ismerőse, aki folyton rosszul van az autóban, igaz? Ugyanez a probléma a VR sisakok terén is, amit kinetózisnak – utazási betegségnek – hívnak. De mi is ennek az oka? Amikor az autóban ülünk és látjuk, hogy halad el mellettünk a táj, pedig mi semmilyen izommunkát nem teszünk meg a haladás érdekében – nem billeg járás közben a fejünk, nem kell egyensúlyoznunk, nem mozgatjuk a lábainkat – akkor sokak agya ezt nehezen kezeli le. Ugyanez a helyzet VR esetén, mert amikor éppen egy Farpoint beli mutáns idegen felé rohanunk, hogy szétlőjük, közben nem is rohanunk, hanem csak a székünkbe ragadva ülünk. Ezt az agyunk nehezen viselheti, hiszen mozognunk kellene ahhoz, hogy azt a mozgást lássuk, amit a sisak szemünk elé vetít. Ez a jelenség kb. annyi embernél fog előfordulni, mint ahányan rosszul vannak autóban való utazáskor. Vagy éppen beszélhetünk FPS gameplay-ek nézéséről is, hiszen sokaknál ez a rosszullét nem csak a saját test mozgásának hiányából fakad, hanem abból, hogy nem ők irányítanak.

Másik agyat terhelő probléma a látható távolságok kezelése. Amikor a való életben egy 100 méterre álló épületre nézünk, akkor a szemlencsénk próbál az éleslátás érdekében ráfókuszálni, ilyenkor a hozzánk közelebb eső környezet homályba vész. De VR-ban ha egy – elméletileg – 100 méterre lévő tárgyat nézünk, az fizikailag csak a kijelző távolságában lesz, így a szemünk a kijelzőre fókuszál, de az agyunk azt mondja a szemnek, hogy az épület 100 méterre van, oda kellene fókuszálni. Szerencsére emiatt nem fogjuk homályosnak látni a játékot, de az agynak elég megterhelő lesz, hogy az eddig megszokottaktól eltérően kell működnie.

Hosszú évek kellenek ahhoz, mire az aggodalmak beigazolódnak, ha egyáltalán be fognak, de vannak már kutatások ezeknek a kiküszöbölésére. És emlékezzünk csak vissza, állítólag a mikró meg rákot okoz 😉

Orosz Mihály
About Mihály Orosz 543 Articles
A PSVR.hu üzemeltetője vagyok, egy lelkes PlayStation VR felhasználó, aki 2016. tavaszán úgy döntött, elkezd foglalkozni a PlayStation VR-al, hogy nektek minél több infót átadhasson erről a szuper kiegészítőről. Iratkozz fel Youtube csatornámra és nyomd meg a kis harangot is, hogy mindig értesülj új tesztjeimről: FELIRATKOZÁS

1 Comment

  1. Volt szerencsém egy HTC Vive-ot kipróbálni, azon belül is a The Lab-ot. Marhára tetszett az élmény, aztán az egyik teleportálós, sziklán ácsorgós résznél kiteleportáltam a szakadék szélére és lenéztem. Ez a 10. perc VR élményem volt, de könyörögtem, hogy azonnal vegyenek ki a játékból, pedig meg voltam őrülve érte, mégis megszédültem. No persze aztán folytattam… 😉

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*


tizenhét − 11 =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .