A DEFICIT Games fejlesztőbrigád egy német, VR játékokkal foglalkozó cég. Gördeszkás karrierje több évnyi fejlesztést követve 2021-ben indult, korai hozzáférésű játékként a Steamen. Két évnek és egy újgenerációs SONY sisaknak hála, most elérkezett PS VR2-re is.
Gyerekkoromban kezdett Magyarországon is elterjedni a gördeszka láz. Én sem maradtam ki a szórásból, sokat lógtunk kint a téren suli után, és együtt deszkáztunk a spanokkal. A gördeszkázás nem egy sport, hanem egy életérzés. Elkezdesz egyre bővebb vagy éppen szűkebb cuccokban járni, punk, rock, hiphop zenét hallgatni. Hallod ahogy pörögnek a kerekek – mikor suhansz a szélben – vagy azt a csattanó hangot, mikor földet ér a deszka. Aztán ott van az az érzés, amikor először ugratsz le pár lépcsőfokot, és egy igazán hosszú másodpercig úgy érzed, repülsz. Aztán jönnek az egyre komolyabb trükkök, az adrenalin szinted pedig olyan magasan van, hogy amikor eltaknyolsz, csak felállsz, hogy újra megpróbáld. Persze kérdés, ki meddig csinálja és mennyi energiát rak bele. Sokan már felhagytak vele – vagy az időhiány végett, vagy egy sérülés miatt, vagy csak már nem szeretnék összetörni magukat – de vannak akik a mai napig nyomják.
Amikor a gördeszka és a videójáték találkozott, egy új világ nyílt meg. Azok számára is elhozta a deszkás érzést, akik soha nem próbálták ki, és azok is határtalanul játszhattak, akik a való életben is nyomták. Pár cím, ami emlékezetes marad számomra, és úgy gondolom, érdemes megemlíteni.
A Tony Hawk’s játékok mind mind nagyon összetettek játékmenetben, rengeteg tartalommal, viszont az irányítás nem volt túl realisztikus. Igazából csak megfelelő sorrendben kellett a gombokat nyomkodni, és úgy kombózni, mint egy verekedős játékban. Persze amikor még nem volt más, ez is hatalmas dolognak számított.
Aztán a Skate széria volt az a játék, ami szerintem sokkal de sokkal több lett, mint az előtte megjelent Tony Hawk’s játékok. Hatalmas pálya, gyönyörű grafika, nagyon jó sztori és küldetések, élő felvételek legendás sportolókról, de a legeslegfontosabb az új irányítás volt. A jobb analóg karral imitálhattuk a gördeszka mozgását. Ez a korábbi gombnyomogatás után hatalmas előrelépés volt.
Utána egy konzolgeneráció szinte teljesen kimaradt (legalább is nálam), majd PS5-re megvettem a Session: Skate Simet. Az anyagi háttér miatt ez a játék majdnem hogy nem is léphetett volna a korábban említett játékok nyomdokaiba, de az irányítás miatt érdemes beszélni róla. A két analóg kar itt a két lábunk. Jobb és bal. Itt már elkezdtem azt érezni hogy egyre inkább hasonlít a valóságra. Persze a tartalom nagyon kevés a játékban, de úgy gondoltam, ez a jó irány.
És tulajdonképpen ezt a jobb-bal láb felfogást követi a sorban a VR Skater irányítása, ami már-már tökéletesnek mondható. Nyilván itt is vannak furcsa megoldások, illetve először idegen az, hogy a lábunk helyett a kezünkkel csinálunk mindent, viszont az, hogy már a térben mozgatjuk a kontrollereket, hihetetlenül immerzívvé teszi a játékélményt. Számomra eddig ez a legrealisztikusabb irányítás, és az, hogy mindezt VR-ban, 3D-ben látjuk, azt szavakkal nem is nagyon lehet leírni. Fantasztikus érzés ténylegesen ott érezni magad, ahogy újra gurulsz, most már a virtuális valóságban. Szinte érzem az aszfalt illatát, és ahogy a szembeszél simogatja az arcom.
A játék elején egy hangárban tanuljuk meg a gördeszkázás csínját-bínját és kihívásokon vehetünk részt, majd kimehetünk a városba (Los Franconias) is, ahol hét különböző helyszín fogad minket. Minden egyes helyszínen négy fajta küldetésben tehetjük próbára magunkat. Van, ahol egy-egy kis helyen kell minél több pontot csinálnunk, és van, ahol három próbálkozásból a legtöbb pontot érő trükk kerül nevezésre. Emellett olyan játékmódokban is részt vehetünk, ahol az egész pálya rendelkezésünkre áll, hogy az adott elemeket kihasználva, saját kreativitásunk által meghatározott trükk-sorozatokat építsünk fel, vagy ahol esés nélkül kell a trükköket prezentálni. A gyönyörűen kidolgozott pályáknak viszont van két hatalmas problémája. Szabadon, sajnos, nem garázdálkodhatunk, ugyanis a pályák teljesen lineárisak, még megfordulni sem tudunk a játékban. Illetve a terepet olykor kissé üresnek, élettelennek éreztem, ami annak is betudható, hogy egy árva lélek sincs a játékban. Se gördeszkás, se gyalogos, se autós. Egészen konkrétan rajtunk kívül minden áll.
Ahogy szinteket lépünk, oldjuk fel a lapok, kerekek és felfüggesztések színeit, amikkel személyre szabhatjuk deszkánkat. Fontos kiemelni azt a pluszt, amin iszonyatosan meglepődtem. A függő, a kerekek és a deszka is kopik, persze ez csak a látványt befolyásolja, a játékot nem. Az elemek kidolgozottságára és az élsimításra sincs panasz, nem éreztem egy pillanatig sem emiatt, hogy gagyi vagy csúnya lenne a játék. A hangok is teljesen rendben vannak, és az a kevés, de jó zene is nagyban hozzájárul a hangulathoz.
A játék nehézségéről összességében elmondható, hogy bronzmedálra mindent viszonylag gyorsan meg lehet csinálni, az aranyért viszont eléggé sokszor neki kell futni egy-egy kihívásnak. Így egy élvezhető, ugyanakkor izzasztó játékról beszélhetünk. Méghozzá szó szerint, hiába csak a kezünkkel kalimpálunk, ez pontosan elég ahhoz, hogy egy 20-30 perc múlva folyjon rólunk a víz.
A játékmódokat tekintve, ami van, az nem túl sok és nem elég emlékezetes, a jelenlegi formájában inkább amolyan tutorial/demo jellegű az egész, viszont nagyon igényes. Szeptemberben érkezik hozzá egy ranked játékmód, amivel talán egy kicsit izgalmasabb lesz, de én még mindig azt mondom, hogy egy jó nyílt világú sztori lehetne a cél. Aki szeretett, szeret, vagy szeretne gördeszkázni, annak szerintem kötelező darab még akkor is, hogyha nem ez a legizgalmasabb és legösszetettebb játék.
Leave a Reply