TESZT: Spuds Unearthed

A Spuds egy leginkább MOBA-ra hasonlító, Move kontrollerrel irányítható, RTS/TD jellegű játék a lengyel Gamedust tollából. Ők az elkövetői a „Kocka” című filmből merítkező Neverout-nak, a Yupitergradnak, illetve a ps-re sajnos még nem megjelent II. világháborús Overflight -nak, melyben repülőgépekkel mókázhatunk.

A történet nem egy túlgondolt koncepció: „krumplijaink” igencsak szeretnek hadakozni, ezt a tevékenységet pedig annyira túltolták, hogy megsemmisítették bolygójukat. A töredékek szétszóródtak a galaxisban, melyeken Zombud-oká – megőrült, egykori spudsokká váltak. Akad viszont pár Spuds hős, akiknek célja újra egyesíteni civilizációjukat.

A játék menüje gyakorlatilag ez a kezdetben maroknyi önkéntes települése, ahol rögtön szemben láthatjuk a „népesség- számlálót”. Ez határozza meg a szintünket. Előttünk 2 fegyvertornyunk található, ahol csúszkákkal módosíthatunk majd a feloldott fegyverek- ezekből 4 van – és lövési módok között –ezekből pedig 5. A játék elején csak a kurblis gatling elérhető, de ahogy feloldjuk őket más bolygókat behódoltatva, kedvünkre kombinálhatunk pumpás aknavetőt vagy madzagon berántós revolvert akár. A 2 fegyver között egy nyílásba helyezhetőek el a megtalált kioldó tokenek.

Közvetlen előttünk pedig 3 helyünk van a megszerzett Spuds hősök elhelyezésére. Mindegyikük más képességgel bír, akad aki repülőgéppel lő egy adott területet, van, aki energiapajzzsal védi katonáinkat, van őrtornyos, rakéta- és gránátvetős, stb. Őket szintén tokenekkel tudjuk majd fejleszteni a jobbra található kis objektumban. Itt érdemes nézni a „lakosságot” egy-egy szintlépés után, mert előszeretettel rohangál valamelyikük ezzel a fejlesztő érmével a kezében.

Emellett található egy tenyér scanner. Ez aktiválás után levisz minket az űrhajónkba, ami gyakorlatilag a küldetés- választó. Itt egykori bolygónk kisebb-nagyobb darabjait láthatjuk miniatürizálva. Lehet őket fogdosni, egymáshoz hajigálni ízlés szerint, de behúzva őket a középen lévő kis fénykörbe, információkat tudhatunk meg róla. Leírja, hogy mekkora nehézséget jelent (nem mindig, de általában méretből következtethető, hogy könnyű, közepes vagy nehéz), hogy hány, még normális burgonyatesónk raboskodik rajta (velük növelhető aktuális lakosságszámunk, amivel a szintünk is), a térkép típusát, illetve ha valamilyen fegyver feloldása jár érte. Ha sikeresen teljesítettük, akkor energiapajzs kerül a szilánk köré, illetve nevünkkel és szintünkkel lesz fémjelezve- ez annyiból érdekes, hogy lehet más játékosok bolygóját támadni, ami nyilván nehezebb, de nagyobb jutalom jár érte-, viszont ha veszítünk, akkor lakosságunk egy része hajlamos az ő bolygójára átvándorolni.

Ha a rendelkezésre álló földdarabok közül már csak egy-kettő maradt szabadon, megjelenik egy minigalaxis is. Ezzel egy új rendszerbe utazhatunk, új bolygókat meghódítva.

A játékmenet gyakorlatilag annyi, hogy vagy te, mint életerővel rendelkező „fő torony”, a két fegyvertornyoddal és van az ellenség fő objektuma-neki nincs fegyvere. Kettőtök közt, mint egy MOBA-ban, 3 út vezet félúton az ellenség kis objektumaival. A te platformod és az ellenséges objektum is bizonyos időközönként, bizonyos mennyiségű egységet küld ki magából a 3 útra. A fő különbség, hogy míg te csak ezeket az együtéses kis kék katonákat küldöd alapértelmezetten-, amik a középen lévő objektumokon nem mennek túl, míg meg nem semmisül- addig az ellenség válogatott undormányokat is bevet már az elejétől. Itt veszed hasznát a két, a platformod szélén húzogatható fegyvertornyaidnak, illetve a pályára kidobható hőseidnek. Ők típustól függően egy adott idő -vagy sebzésmennyiség után visszaszaladnak a helyükre melléd, majd kis regenerálódás után ismét kihajíthatóak. Tapasztalatom szerint érdemes középre fókuszálni erőinket, a 2 szélső út minimális támogatással áttolja magát.

A játék a maga Worms-os stílusával nagyon szép látványt nyújt, szépen ki vannak dolgozva a részletek mindenhol. Ez alól mondjuk a találat- animáció kivétel (mert olyan nincs), a lövés sokszor simán átmegy az egységen. De az űrhajónkból körbenézve, a körülöttünk levő csillagok és csillagköd számomra hosszadalmasan elnézegethető. A hangra szintén nem lehet panasz.

Ellenben a kezelőfelület, mint akár a fegyvertornyok használata, számomra kényelmetlenül messze van és sajnos nem állítható, pusztán a kézfejünket tudjuk „kinyújtogatni”. Az IronMan VR után az első játék, ami állva játszásra kényszerít. Itt viszont előrefele is lépkednem kellett, így, akiknek kevés helye van a tv előtt (nekem olyan 1,5-2 méter), azok csak óvatosan a nagy lövöldözésben. Illetve van egy elsütőbillentyűs fegyverhasználati mód, amikor a toronyról levéve szabadon tudnánk lövöldözni. Ez nekem még nem sikerült, mert ilyenkor a psvr fénykövetése kicsit megbolondul, és a fegyver elkezd pörögni a kezemben minden létező irányba, mint az Utolsó csillagharcos hajójának képessége, ami valahol szórakoztató, de használati szempontból inkább frusztráló. Kékhalálom csak egyszer volt eddig, de akkor pont egy játékos bolygóját ostromoltam már vagy 20 perce, mire végre áttörtem a középső objektumait és lezúztam volna a várát, szóval elég maradandó élmény lett.

Végezetül, a Spuds Unearthed egy igen szórakoztató, egyedi kis színfoltja a jelenlegi vr felhozatalnak, némi technikai problémával küszködve, melyeken 1 patch segíthet, ha érkezik. Viszont maga a játékmenet elég monoton, így könnyen unalmassá válhat, ha összegyűlt minden fegyver, módosító illetve hős. Vagy akár előtte is, ha valakit nem ösztönöz a gyűjtögetés vagy a fejlesztési láz.

De ha csak időnként fél-1 órára veszi elő az ember, meg is tarthatja a varázsát, kedvező 3090 Ft-os jelenlegi árával könnyen belecsúszhat bárki kosarába, nagyobb áldozat nélkül.

Varga Pál
About Axzanar 5 Articles
2017 decembere óta van VR-om, amivel gyermekkorom egyik nagy álma vált valóra. Érdeklődési köröm mind a játékok, mind az élet terén mindenre, - de tényleg mindenre- kiterjed. Ezen ismereteimet főleg regényeim írásában kamatoztatom, mely nem csak hobbim, de fő életcélom is. Addig is, informatikai és hálózati szakismeretemmel keresem a kenyerem.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*


1 × három =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .