Augusztus 10-én jelent meg az Endeavor One gondozásában az Arashi: Castles of Sin című PSVR játék. Az Arashi ház utolsó túlélője, Kenshiro – aki egy shinobi – bőrébe bújva kell rendet és igazságot tennünk, a környéket uraló 6 banditavezér (Six Oni of Iga) és embereik között.
A játékban 6 misszió van, mely több pályarészből áll és minden misszió végén egy Oni vezér vár rá, hogy legyőzzük. A pályákon általában egyetlen feladatunk az átjutás, ám ezt a célt ellenségeink nehezményezik, kényszerítve minket a lopakodásra és egyéb shinobi képességeink csiszolására. Ezt különböző fegyverekkel támogatja a játék, az alap kard-tőr pároson kívül tudunk felvenni íjat, shurikent, gázbombát és hasonlókat. Ezek viszont korlátozott számban használhatóak és a pályák egy-egy pontján találhatóak (nincs loot). Kardunk használata viszonylag egyszerű, tudunk blokkolni illetve parryzni – bár ennek a mechanikája még nem teljesen tiszta számomra, kicsit véletlenszerűen sikerül- és ellenségeinket ez utóbbi után tudjuk megsebezni közelharcban, mert blokkolásban nagyon jók. Ennek hátránya, hogy ha többen vannak, körülvesznek és a mögöttünk vagy oldalunkban lévők pár csapásból meg is ölnek. Mivel mentési pont csak a pályák elején van és ilyenkor a játék visszarak minket oda, igazán kellemetlen tud lenni.
Így marad fő attrakcióban a lopakodás és a lesből ölés. Ez is kicsit felemásan működik. Mert volt, hogy elsétálgattam mellettük a magas fűben, vagy hátulról közelebb futottam (aminek a zajkeltése vizuálisan is megjelenik), bár különösebben egyiküket sem izgatta, addig egy messzebb levő katona random kiszúrt osonás közben és mindenkit riasztott. Nem túl sűrűn, de akadt erre példa. De a magas növényzeten kívül felmászhatunk a tetőkre is lopakodni, amihez kapunk egy kilőhető mászókampót.
Illetve ami nekem nagyon tetszett, hogy kaptunk egy társat, Haru, a farkas képében. Őt a háromszöggel a kijelölt céltól függően több mindenre is utasíthatjuk, remek taktikai eszközként. Az ellenségre célozva elkapja annak kezét és egy pár másodpercre mozgásképtelenné teszi, így gond nélkül levághatjuk a páncélozott ellenséget is. Hátránya, hogy hangzavart okoz, így odavonzza a közelebbi katonákat is – kivéve persze ha ez a céljaink között szerepel. Ha csak valahova a pályára mutatunk, akkor a kijelölt helyre megy. Ha ő magára nyomunk, akkor elkezd ugatni, amivel magához csalja az ellenséget -akik valamiért nem bántják a farkasunkat- így bekerülhetjük és hátulról tájékoztathatjuk őket felelőtlenségükről. Illetve a pályákon gyűjtögethető dolgok közül, az aranyat Haru ássa ki nekünk, ha a földön ásásnyom- szerűséget felfedezve odairányítjuk. A kastélyunkban pedig labdázni is tudunk vele.
A játék kinézete leginkább hangulatos. Nem csúnya, de láttunk szebbet, még a korlátozott képességű psvr-on is. Viszont ahhoz képest, hogy milyen régen vr-oztam, több óra után sem voltam rosszul benne. Így én ezzel ki vagyok békülve.
Irányítani a move-okkal (avagy fagyik) tudjuk, a forgás és egyéb mozgásokat, vizuális elmosásokat kellemesen testre szabhatóan oldották meg. Nálam a kevés, játékban használt (de mióta a skyrimban kipróbáltam, mindenhol kötelezővé tenném… mondjuk, az egész ottani move beállíthatóságot), a bal kezemmel „integetve” tudok menni jobbra-balra, előre hátra, a fejmozgással rásegítve típusú irányítás ment. Tudunk falra, vagy létrán felmászni, rövideb távokat ugrani és bár némileg csalással, de megoldották, hogy a dobható eszközök- pl shuriken- ne repüljenek el tök más irányba. Kis távon „nyomkövetős”.
Összességében egy nagyon hangulatos és hiánypótló játék a VR szegmensben. Bárkinek szívesen ajánlom, aki szereti a feudális japánkort vagy a lopakodós játékokat.
Leave a Reply