TESZT: RANGI

rangi psvr

Kíváncsi vagy a ma megjelent RANGI c. játékra?  

Gyönyörű grafikájával, misztikus hangulatával kápráztat el elsősorban ez az alkotás, melyet az indiai Digigo Games csapata fejlesztett. Eleinte egyszerűnek és túl könnyűnek vélhetjük, de idővel egyre több mozdulat és funkcionalitás aktivizálódik a játék előre haladtával és sokkal színesebbek lesznek a feladványok is. A 10. pály körül már kezd egészen nehéz lenni és bizony gondolkodni kell nem is keveset. Alapjában véve a pályák többségén egy portálhoz vezető utat kell megnyitnunk különböző színű fények elvezetésével, gyakran azok kombinálásával, mindezt úgy, hogy magát a pályát kell formálnunk különböző módokon.

Sajnos a mozgás fixen kijelölt pontokra történik teleportálással és a forgás 45 fokos szögekben működik, de ebben a játékban egyáltalán nem számít, hogy hogyan mozgolódunk.

Aki szereti a logikai játékokat és tetszik neki ez a grafika, szerintem minden percét imádni fogja. Kellően leköti az agysejteket és bőven rajtaget kihívást is a pályák fele után, mert összesen 22 pályát kell teljesítenünk.

A jelenlegi megjelenéskori 3.090 Ft-os árát véleményem szerint bőven megéri. Én 9/10-re értékelem a maga műfajában.

A PlayStation Store-ból be is szerzhetitek könnyedén a Rangi-t.

Orosz Mihály
About Mihály Orosz 426 Articles
A PSVR.hu üzemeltetője vagyok, egy lelkes PlayStation VR felhasználó.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*


18 − nyolc =

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..