Biztosan sokan emlékeztek az Until Dawn-ra. Nem nem a VR-os hullámvasutas játékra, hanem az eredeti, pillangó hatást latolgató amolyan több befejezéses horror kalandjátékra.
Bizony, sok fontos döntést kellett megtennünk a játékban, ami befolyásolta a játék karaktereinek kapcsolatát és a cselekmény vonalát, majd a végkifejletet. Az Inpatient is hasonló vonalon indult el, de itt már mi magunk lehetünk az egyik személy a játékból. De természetesen nem csak ennyi köze van a játéknak az Until Dawn-hoz, hanem az is, hogy annak készítői keze munkáját dícséri ez a játék is, valamint a világ is ugyanaz, csak sokkal korábban. Az említett játék egyik helyszíne egy elhagyatott szanatórium volt, mely az Inpatient-ben még üzemel, sőt mi magunk is egy páciensként kezdünk a játékban.
(Az itt olvasható szöveg hangzik el a videóban is, ha inkább meghallgatnád, mint elolvasnád 😉
A tavaly őszi PlayIt-n volt szerencsém kipróbálni a játék demóját, mely az első 15 percet foglalja magába. Őszintét megvallva, nem voltam elragadtatva, ugyanis nem sok érdekes dolog történt ebben az első 15 percben. Most a teljes játékot játszva is eléggé el voltam keseredve, mert be kell vallanom, az első 20-30 perc, ami amolyan felvezetés, roppant unalmas és semmi nem emlékeztetett az Until Dawn féle izgalmakra. Na de amikor végre beindul a játék, kegyetlenül arcunkba kapjuk azt az atmoszférát amit a Supermassive Games munkatársai már az elődnél is profi módon tálaltak nekünk. És a legszebb, amikor kezdjük felismerni a helyszíneket, ahol már korábban vagyis időben később jártunk. Egyre izgalmasabb és nehezebb döntéseket kell meghoznunk, ráadásul a dialógusoknál lehetőség van beállítani, hogy mi magunk válaszoljunk az eldöntendő kérdésekre. Ez az élmény, hogy mi magunk válaszolunk a karaktereknek, már annyira közel hozza számunkra a virtuális valóságot, hogy az leírhatatlan. Persze akinek ez nem szimpatikus, kikapcsolhatja, ebben az esetben amelyik feliratra figyel, azt fogja tudni kiválasztani. (DS4-en X, Move-on ravasszal.)
A történetről annyit mondanék, hogy bent vagyunk a már említett szanatóriumban páciensként, telnek a mindennapjaink, de semmire sem emlékszünk, mert természetsen amnéziában szenvedünk. Néha vannak bevillanásaink, emlékeink, de csak nem akar összeállni semmi értelmes. Aztán egyszer csak valami baj történik a szobánk előtti folyosón, nem tudjuk hová rohannak az ápolók és hogy mik azok a furcsa zajok, aztán csend. Napokig a szobatársunkkal bennragadunk a szobánkban, majd egyszercsak kinyílik az ajtó és elkezdődik a rettegés és küzdelem a kijutásért.
Az irtányítás. Először DualShock 4-el mentem neki a játéknak, gondoltam egyszerűbb lesz az irányítás, de valahogy suta volt a fordulás, majd néha már annyira szétcsúszott, hogy másfelé néztem és az előre 3 fokkal balra volt a nekem egyenestől. Kicsit fel is idegesített, aztán leesett, hogy én ezt a DEMO kipróbálásakor Move kontrollerekkel játszottam, így előkaptam azokat, hogy tegyek úgy egy próbát. Az eredmény pedig, hogy ennél tökéletesebb irányítást még nem láttam Move kontrollerekkel. Egyszerűen a ravasszal markolunk, ha tárgy van a kezünkban, akkor pedig azt használjuk – például zseblámpa ki-be kapcsolása a bal kezünkben. De a mozgás a lényeg kérem, a mozgás. A bal Move dedikált gomját nyomva megyünk előre vagy hátra, attól függ előre vagy hátra mutatunk-e a Move-al. A jobb kezünkben lévővel pedig ha megnyomjuk a Move dedikált gombot és jobbra, vagy balra fordítjuk, arra fordulunk. Szerencsére van free movement, ezért folyamatos forgásra is van lehetőség. Ha pedig azt emelem fel és fordítom hátra, akkor egy 180 fokos fordulás történik. Ezt így elmondva nem túl izgalmas, de nagyon praktikus játék közben. Semmilyen egyéb gombot nem kell használnunk. Viszont a haladás a játékban roppant lassú. Ez kicsit frusztráló, de lehet, hogy a hangulat részét is képezi, mert idegtépő így haladni a félelmetes helyszíneke, amikor legszívesebben szaladnék.
Grafika terén a játék parádés. A VR Worlds London Heist-jére hasonlít leginkább. A felbontás teljesen rendben van, így recés élekkel nem igazán találkozunk, én mondjuk PS4 PRO-n teszteltem. A sötét területek a zseblámpa fényében félelmetesek, az árnyékok szintén, amit a karakterek és tárgyak vetnek valós időben a zseblámpánk fényére.
A hangok is a helyükön vannak és piszkosul félelmetesek. A megfelelő atmoszférát sikeresen megteremtik és persze a karakterek szinkronhangjával sincs semmi probléma, sőt egészen jó színészi játék figyelhető meg.
Egyetlen negatívum a játékról, hogy talán kicsit túl nagyoknak érzem a virtuális karaktereket a fizikai valómhoz képest, valamint nekem ülve a karjaim marha hosszúak voltak a játékban és nem ott éreztem a kézfejem, ahol fizikailag volt. Ez utóbbi viszont lehet csak egy helyes kalibráción múlik, vagy ha állva játszanék helyén lenne, midenesetre minimálisan zavaró.
Az én értékelésem 9,5 lett volna a 10-ből ha nem derül ki a teszt publikálása előtt, hogy a játékidő durván 2 és fél óra. Egy ilyen rövid játékért kicsit sokallom a 12e Ft-ot, még akkor is, ha többször fogjuk végigjátszani a több befejezés miatt. A megjelenés előtt kikerült egy gameplay is a youtube-ra, aminek a hossza sokak kedvét elvette és sorra mondták vissza az előrendeléseket.
Pedig az Inpatient az idei év várományosa volt és bár szerintem megérte rá várni, hiszen lenyűgöző grafikával és atmoszférával rendelkezik, valamint a történet is egészen magával ragadó, jump scare-ből és rettegésből pedig szintén nincs hiány.
Így viszont az értékelésem 8,5 a 10-ből, egy pontot vesztett a rövidsége miatt.
A játék fizikailag is megvásárolható a Konzolok Szervizében, vagy digitálisan a Sony PlayStore-ban:
Leave a Reply