TESZT: DOOM VFR

Nagyon vártuk már, hogy mit fog nyújtani a DOOM VFR.

Vajon a teljes DOOM-ot kapjuk meg VR-ban, vagy egy külön történetet? A grafika milyen lesz és vajon a mozgás? Lesz Aim Controller támogatás? Szerencsére a kérdésekre sok pozitív választ kaptunk, még ha nem is tökéletes a játék maga.

Kezdjük is gyorsan azzal, hogy nem, nem az alap DOOM-ot kapjuk meg VR-ban, viszont azzal kronológiailag egy időben játszódik a történet és egy tudóst alakítunk. Nem mennék bele mélyebben a történetbe, aminek nem is túl sok mélysége van, hiszen ez egy DOOM, itt a trancsír és a látvány a lényeg.
Én személy szerint iszonyatosan tartottam attól, hogy le lesznek butítva a harcok, hiszen pörgős akciót VR-ban nem egyszerű ép ésszel felfogni és lekezelni, főleg egy DOOM-ot. Aztán megjelent a Farpoint az AIM controllerrel és reményt láttunk arra, hogy a Move kontrollerek helyett egy pörgős akciót is képesek VR-ra vinni a fejlesztők, méghozzá érzésre fizikailag is fegyvert tartva a kezünkben.

De akkor mivel is játszható a DOOM VFR? Mindennel. Nézzük szépen sorban.

  1. A DualShock4 teszi a dolgát, viszont a két fegyver fixen előttünk mozog, mint ha a sisakunkhoz lenne rögzítve, így amerre nézünk, arra mozdulnak. Ez nem túl zavaró, meg lehet szokni. Nem rossz vele az irányítás, a harcokat pörgősen le lehet vezényelni, haladni folyamatosan és teleportot használva is tudunk, viszont a fejünkkel célzunk. Amerre nézünk, oda lőnek a fegyverek.
  2. Na de itt vannak a Move kontrollerek, amivel külön mozgathatjuk mindkét kezünket. Sziklaszilárdan állnak a kezünkben a fegyverek, nem remegnek. Na de a mozgás kárára megy az egész, mert csak teleportálni és dodge-olni tudunk, ami előre-hátra, jobbra-balra, amolyan suhanás, rövid szakaszokban. Viszont fordulásra nincs gomb, így amerre nézünk az az előre irány, de így nagyon könnyen eltévedünk a valós térben és pikk-pakk hátat fordítunk a kamerának, ami után a fegyverek nem reagálnak, ha a testünkkel eltakarjuk azokat. Így ez nem a legjobb megoldás, még ha ez is adja a legjobb fegyveres élményt.
  3. És akkor jöjjön az Aim controller, amit én preferáltam. Már megtanulhattuk, hogy ezzel a fegyverrel a mozgás tökéletes, a célzás fenomenális. Sok játék, ami támogatja, meg is oldotta, hogy ha ezzel játszunk, akkor kétkezes fegyvereket kapunk. Na de a DOOM-ban 2 fegyver van, egy a gránátokra, gránátvetőkre a bal kézben és egy a fegyverekre a jobb kézben. Az Aim controllerrel a jobb kezünkben lévő fegyvert tartjuk és mozgatjuk, viszont a bal kezünkben lévő a fejünkkel együtt mozog, mint ahogy a dualshock4 vezérlő esetén mindkettő. Ezt meg lehet szokni, de sokan panaszkodtak rá, hogy zavaró hatás, hogy kétkézzel fogják az aim controllert, holott a játékban azt látják, hogy csak a jobb kézzel. Viszont ha így fognánk tényleg, nem tudnánk a játékot irányítani. Volt aki azt kérdezte, hogy nem lehet-e egyszerre aim és move controllert használni, de természetesen nem. Szóval az irányítás mindegyik variációban kicsi a kompromisszumokról szól és ezzel ki is veséztük a játék egyetlen sötét oldalát.


Beszéljünk kicsit a hangokról és grafikáról. A játék atmoszférája teljes mértékben a DOOM-ot adja vissza. Pályatervezés, textúrák, szörnyek, hangok és zenék mind-mind a velejéig DOOM. A felbontás a helyén van, PS4 PRO-n nincs egyáltalán gond a grafikával, nálam a TOP3 VR-ban benne van.

A játékidővel akadhatnak problémáink, hiszen 3-4 óra alatt végig lehet darálni a játékot, nekem is sikerült ezt 2 nap alatt összehoznom, de ha egy komolyabb gamer nekiáll, az megvan egy délután alatt. Habár 3-4 órát egyhuzamban nem feltétlenül jó VR-ban tölteni, azt kell mondjam, hogy ebben a játékban a rosszullét csíráját sem fedeztem fel. Végig álltam a sarat, holott például az Arizona Sunshine hamar kikészített. De persze amint feloldódnak a szuper nehéz fokozatok, benne van az embernek, hogy úgy is bizonyítson és annyira élvezetes a játék, hogy ezentúl lehet ezzel fogjuk az ismerősöknek demózni a VR-t, na meg mi is nekiesünk keményebb fokozaton is. A multiplayer hiánya fájó, de reménykedünk, hátha egyszer azt is elhozzák nekünk vagy egy jó kis DLC-t.

A játék ára nincs elszállva a maga 9.000 Ft-jával, mert minőségi szórakozást fogunk kapni, azt garantálom. Az irányítást ha megszokjuk, vérprofin fogjuk a folyamatos mozgást és teleportálást felváltva használni, mert ugrás helyett teleportálni kényszerülünk és a kivégzéseket is úgy végezhetjük el, ha ráteleportálunk az ellenségre. Egyébként ez teljesen jól ki van találva és iszonyat látványos.

Hogyan értékelem tehát ezt a játékot? Az irányításon kicsit agyalhattak volna és egy árnyalattal hosszabb lehetett volna, de a grafika és a vérbeli DOOM atmoszféra valamint a valódi, várva várt hentelés 100%-ban megadatott, így az én értékelésem 8,5 a 10-ből.

Orosz Mihály
About Mihály Orosz 543 Articles
A PSVR.hu üzemeltetője vagyok, egy lelkes PlayStation VR felhasználó, aki 2016. tavaszán úgy döntött, elkezd foglalkozni a PlayStation VR-al, hogy nektek minél több infót átadhasson erről a szuper kiegészítőről. Iratkozz fel Youtube csatornámra és nyomd meg a kis harangot is, hogy mindig értesülj új tesztjeimről: FELIRATKOZÁS

4 Comments

  1. Sziasztok! Minden fps hentelések ősatyja megérkezett vr-ra, és kimondottan jóra sikerült. Aim vagy kontroller segítségével szabadon mozoghatunk a térben, – move-t nem próbáltam – nálam a kontroller volt a nyerő. Ahová nézek, oda lő! Szerintem ezzel sok fps rajongó régi álma vált valóra. 🙂 Hamisítatlan Doom hangulat, de ezúttal már térben. 🙂

    • Egyetértek, nagyon jóra sikerült. Move kontrollerrel sajnos nagyon rossz a mozgás, pedig a fegyver kezelés szuper lenne. Kellene már nagyon analóg stick-es move kontrollert váltó utód!

  2. Szia Misi!

    Én most kezdtem el játszani a Doom VFR-el. Pc-n. Vettem egy Meta Quest3-at. Hogyan tudok menni benne? Előre.

    • Sajnos a PC-s verziót nem vágom, nézz youtube-on videót róla. De biztos csak rájössz, gondolom van a Meta Quest 3 kontrollerein is valami stick amivel mozogsz.

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*


10 + 2 =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .