Ingyenes DLC az Arizona Sunshine készítőitől

arizona-sunshine-free-dlz

Az Arizona Sunshine bár nem mindenki tetszését nyerte el, mégis egy elég jópofa zombis játék lett, most pedig a készítők egy ingyenes – nem elírás – DLZ-t készítettek hozzá.

Az új DLZ ingyenesen lesz elérhető az alapjátékkal rendelkezők számára 2017. november 28-án. Némi frissítést kapt az alap játék is, valamint 2 új hozzáadott térképet fog tartalmazni a Horda mód, melyben maximum 4-en vállvetve vehetjük fel a csatát a zombik ellen. Remélhetőleg az olykor előforduló béna csapattárs mozgást és a laggot már orvosolni fogják ezzel a frissítéssel. A térképek nagyobbak és sokkal dinamikusabb játékmódot igényelnek, mint az eddigi Horda módban látott pályák.

Az első térkép az “Öreg bánya”, ahol a játékosok csak 1-1 zseblámpával kezdenek és takntikai gondolkodást igénylő a védekezés és rejtőzködés az ellenfelek előtt, hogy csapatként túléljük ezt a sötét pályát.

A második térkép az “Élőholtak völgye”, ahol egy régi zombik által fertőzött raktárba kell bejutni, amin keresztül a föld alatt eljutunk egy Las Vegas közelében található kaszinóba. Ezen a dinamikus térképen a horda elől kell menekülni és fokozatosan előre jutni az egyre csak előttünk bővülő területeken. Ahogy elérjük az új helyszíneket, úgy kapunk újabbnál újabb fegyvereket, lőszereket és kihasználhatunk különböző taktikai pozíciókat.

Aki már nem emlékene a játékra magára, itt megtekintheti az erről készült tesztemet:

És az akkor még kezdetleges és azóta több helyen javított multiplayer-ről:

Orosz Mihály
About Mihály Orosz 543 Articles
A PSVR.hu üzemeltetője vagyok, egy lelkes PlayStation VR felhasználó, aki 2016. tavaszán úgy döntött, elkezd foglalkozni a PlayStation VR-al, hogy nektek minél több infót átadhasson erről a szuper kiegészítőről. Iratkozz fel Youtube csatornámra és nyomd meg a kis harangot is, hogy mindig értesülj új tesztjeimről: FELIRATKOZÁS

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*


14 − tizennégy =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .