LOADING HUMAN CHAPTER 1 – Szappanopera a sarkvidéken

Egy sarkvidéki kutató állomást súlyos természeti katasztrófa fenyeget, mely elpusztíthatja az egész létesítményt, benne minket, a főszereplőt (Prometheus) és az állomás másik két lakóját.

Ezzel a jelenettel indul a Loading Human első fejezete. De a játék izgalmai itt körülbelül véget is érnek. Nem egy túlélő horrort kapunk, nem is egy árkád lövöldözős játékot, hanem egy kalandjátékot. A történet során az előzményeket játszhatjuk végig. Az előttünk álló néhány órában annak lehetünk tanúi, hogy hogyan alakul ki egy románc köztünk és a női főszereplő között. Egy hosszú türelemjáték, mely a végén egy számomra megindító történettel jutalmazza a kitartásunkat.

Rögtön itt szeretném felhívni a figyelmet, hogy ez a játék lassú és a feladványok néha banálisan egyszerűek. Ezenkívül van, amikor sokat kell baktatni a feladatok között, amit csak a belső monológunk vagy az állomás számítógépével folytatott beszélgetéseink színesítenek közben. Nem fogsz kiugrani a székből ijedtedben, és nem fog görcsöt kapni az ujjad a ravasz húzogatásától. Ráadásul erős angol szükséges hozzá, ugyanis feliratok nincsenek.

Grafikai szempontból a Loading Human közepesre sikeredett. Néhány tárgy szépen kidolgozott és a textura még közelről nézve sem maszatolódik, míg mások csiszolásra szorulnak. De belefuthatunk egy-kettőbe, ami kifejezetten csúnya. A felbontás sem sikeredett tökéletesre, mivel recés élek bizony feltűnnek szinte mindenhol. A szereplők animáció kicsit merevek lettek, ami megtöri néha a hangulatot.

A játék engem leginkább a 90-es évek kalandjátékaira emlékeztetett. A legtöbb feladat kódok kiderítésére, kapcsolók nyomogatására, vagy tárgyak A-ból B-be mozgatására korlátozódik. Az pedig, hogy teljesen hétköznapi mozzanatokat is (pl. tea főzése) beletettek, már-már olyan érzéssel töltött el, mint ha egy régi szappanopera egyik részében szerepelnék. Különösebb szellemi kihívást egyik feladat sem jelent. Legfeljebb egy tárgy megkeresése jelenthet gondot.
Bár sokszor éreztem, hogy csak azért kaptam egy feladatot, hogy legyen éppen mivel kitöltenem az időmet, a végén mégis ez a sok apró mozzanat volt, ami felépítette a kapcsolatot a két főszereplő között.

A játék irányítása erősen megosztó lesz. A két Move kontroller a két kezünket testesíti meg, és ezeknek a segítségével tudunk mozogni is. A játékot lehet Dualshock kontrollerrel is játszani, de én mindenképp a Move kontrollereket ajánlanám. Mozgáshoz egyenesen kell tartani a kontrollert és a hüvelykujjunknál elhelyezkedő gombot lenyomva tartani. Ha pedig fordulni szeretnénk, akkor abba az irányba mutatunk a kontrollerrel és egyszer megnyomjuk a gombot. Elsőre furcsa ez a fajta irányítás, és beletelik 15-20 percbe, mire hozzászoksz, de a későbbiekben nekem nagyon bevállt, és könnyen eljutottam bárhova. Ráadásul egy hagyományos PS4-en sem volt “hullámvasút” érzésem, ami elég fontos szempont.

A Loading Human távolról sem való mindenkinek. Csak elkötelezett kalandjáték rajongóknak ajánlom, akik egy jó történetért cserébe hajlandóak elfogadni a gyengébb grafikát, a már-már bugyuta feladatokat és a lassú játékmenetet. De ha mégis van türelmed végigjátszani azt a 3-4 órát, amit ez a kaland tartogat nekünk, akkor egy érdekes történet bevezetését élheted meg. Mire a stáblistához értem, azt vettem észre, hogy nem akarom, hogy véget érjen a történet. Vissza akartam bújni a főhős bőrébe, hogy újabb feladatokat oldhassak meg. Szurkolok a fejlesztőknek, hogy tovább tudják gombolyítani a történet szálát, és megtudhassam milyen sors vár Prometheusra.

Ár tekintetében érdemes megvárni, amíg leakciózzák a játékot, mert a 10-12 ezer forintos alapár kissé sok érte.

A tesztet írta:
Malindovszky Ákos

Ákos Malindovszky
About Ákos Malindovszky 4 Articles
Lelkes VR fogyasztó vagyok. Szeretem felvenni a sisakot, és elmerülni az ezernyi színes világban. Az utóbbi időben pedig igyekszek élményeimet leírni, és megosztani másokkal is.

2 Comments

  1. Nekem tetszenek az ilyen jellegű játékok, de ilyen grafikával, ennyiért felejtős. Egy legalább 50%-os akció szerintem is dobna a népszerűségén.
    Az irányítás megoldás számomra elég kényszeredett megoldásnak tűnik. Bár egy fokkal jobb a Sports Bar “tolószékes” megoldásához képest. Költői kérdés: ha már rehabilitálták a move controllert, vajon a navigation controllert miért nem? Azt pont arra találták ki, hogy a mozgást lehessen vele megoldani. Vagy csinálhattak volna egy hibridet belőle. Még jó, hogy a Farpointhoz lesz egy puskás megoldás, de az meg csak FPS játékokhoz lesz jó (legalábbis reméljük, hogy nem csak a Farpoint fogja támogatni)

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*


öt × 2 =