Rosszullét PlayStation VR-ban

PlayStation VR rosszullét

Rosszullét a virtuális valóságban az egyik legnagyobb probléma lehet, így most erről is essen pár szó. És talán meg van a megoldás?!

Korábban már írtam a virtuális valóság sötét oldaláról szóló cikkben az utazóbetegségről, amit az angol nyelv motion sickness-nek nevez. Eddig csak az elméletet ismertem, most viszont sajnos a gyakorlati tapasztalatommal is szolgálhatok. Vélhetően a tapasztalt – már ha tapasztalja a játékos – személyenként változhat. Viszont a legtöbb rosszullétet a Here They Lie okozza. Elég sok helyen lehet olvasni róla, valamint a RIGS-re is panaszkodnak egyesek.

Megosztom veletek a saját tapasztalataim:

A probléma azokkal a játékokkal van, ahol lehetséges a térben való nézelődés mellett a mozgás/haladás is. Azok a játékok, ahol egy helyben állunk és csak nézelődünk, semmiféle gondot nem okoznak. Viszont…

  • Until Dawn: Rush of Blood-nál néha érzem picit a rosszullét környékezését, mégsem leszek rosszul, mert annyira figyelnem kell a folyamatos célzásra és lövöldözésre, hogy az leköti teljesen az agyam.
  • Here They Lie esetében pedig ahogy mászkálok és nézelődök, szinte azonnal rám tör a kellemetlen, szédülős érzés és a játék abbahagyása után is hosszú ideig környékez ez a rosszullét.

Sajnos elég sok embert érint ez a probléma, derül ki amiatt, ahogy a PlayStation VR elterjedésével egyre többen csatlakozunk a virtuális világokba.

TEGNAP ESTE viszont sikerült egy olyan játékmódszert alkalmaznom, amitől annyira lecsökkent ez az érzés, hogy tudtam játszani 20-30 percet rosszullét nélkül, valamint utána sem volt semmiféle bajom.  Kicsit korlátozónak tűnhet amit most leírok, de nem az, főleg annak fényében, hogy így játszhatom:

  • Próbálj meg úgy játszani, mint ha TV-n néznéd a játékot és nem a fejedet forgatod, hanem a kontrollert használod. A fejed mozdulatlanul egy pozícióban áll és előre nézel.
  • A fejmozgást sem kell elhanyagolnod, viszont azt ne hirtelen tedd, hanem finomabb mozgásokkal, vagy akkor, amikor éppen nem haladsz.

Tudom, ez egy RIGS-re nem feltétlenül jó megoldás, de talán ezzel a módszerrel fokozatosan, majd egyre több és merészebb fejmozgásokkal hozzá lehet szoktatni a szervezetet ahhoz, hogy a fejünkkel valóságszerűen nézelődünk, viszont úgy haladunk, hogy nem kell hozzá a lábunkat mozgatni.

Remélem másnak is beválik majd ez a gyakorlat és hozzászokatható a szervezetünk ehhez az új technológiához. Sok szerencsét!

Orosz Mihály
About Mihály Orosz 543 Articles
A PSVR.hu üzemeltetője vagyok, egy lelkes PlayStation VR felhasználó, aki 2016. tavaszán úgy döntött, elkezd foglalkozni a PlayStation VR-al, hogy nektek minél több infót átadhasson erről a szuper kiegészítőről. Iratkozz fel Youtube csatornámra és nyomd meg a kis harangot is, hogy mindig értesülj új tesztjeimről: FELIRATKOZÁS

12 Comments

  1. Én is azt tapasztalom, hogy egyre kevésbé kerülget a rosszullét. Nekem is az a trükköm, hogy a mozgást igénylő játékoknál próbálok úgy játszani mintha VR nélkül nyomnám és csak a tv-t nézném. De általánosságban elmondható, hogy minél többet használod annál könynebb lesz hozzászokni a szervezetednek ehhez az új élményhez. A kérdés csak az, hogy meddig fog ez tartani…? 😀 😀 😀

  2. Nálam a driveclub ami leginkább rosszullétet okozz,azt nem is erőltetem.Én irodában dolgozom napi 8 óra monitor előtt,és eddig soha nem fájt szemem és semmi gondom nem volt,hogy munka monitor majd otthon ha sokat játszottam szintén tvét nézem.Viszont péntek óta amióta mindennap próbálgattam a vr-t,most tegnap meg ma is munkában nem kellemes a monitort nézni…….mondom úgy hogy eddig a legkisebb mértékben se zavart és semmi gondom nem volt vele.Azért a szemet is megerőlteti jobban mintha sima tvén játszik az ember,legalábbis én ezt tapasztalom eddig.

  3. A Here They Lie-nál nem tapasztaltam ilyesmit. A Rigs tényleg hozza a szédülést, a TV-n nem látszik mennyire gyors. Inkább szem kiszáradást okozott, és nagyon elfárasztja a szemeket. Cinema módban biztosn nem éri meg játszani vele, de egyébként meg leírhatatlan élmény.

  4. Na srácok asszem rájöttem 1 lehetséges ami sokaknak segíthet és még a fejmozgással se kell trükközni. Na a lényeg az legalább is nálam , de szerintem rajtam kívül másnál is segíthet, hogy hanyagolja sisakhoz adott fülest és általában azokat az agyba dugós füleseket és rendes headsetet használ ami körül öleli fület. Szerintem nem véletlen , hogy az ilyen promos kipróbálásoknál is ilyet használnak. Na és most reggel éjszakás múszak után tehát kicsit fáradtan kerestem 1 ilyen fülest és leteszteltem rigsel a tankossal , meg a ma megérkezett stardustal és meglepődtem, különösen rigsnél. Jelentősen lecsökkent az émelygés és le tudtam játszani 1 meccset is nem úgy mint a gyári fülessel. Nem tudom mindenkinél működik e ez , de szerintem sokaknál beválik. Kíváncsi lennék mások mit tapasztalnak ezzel a módszerrel és osszák meg másokkal itt, hogy segítsünk vele másoknak is.

  5. Hzoli4 -nek igaza lehet. Kipróbáltam a VR-t füles nélkül és érezhetően nem szédültem úgy mint fülessel. Ennek oka lehet: “az egyensúlyrendszer végkészüléke a belsőfülben helyezkedik el, fülest használva zavart okozhat a kordnációban. Mert a belsőfül érzékelő sejtjei a mozgásunkról, testhelyzetünkről közvetítenek információkat az egyensúlyideg útján a központi idegrendszerünk, felé. Az egyensúlyi központok koordinálják a helyzetérzésünk alapján a testtartásunkat. Ez a bonyolult rendszer teszi lehetővé, hogy egyenesen tudjunk állni, járni. Az egyensúlyrendszer összefüggésben van a szemgolyónkat mozgató izmokkal, így fejfordítás közben is szemmel tudjuk tartani a környezetünk tárgyait”.

    • Én is erre gondolok , és ezekkel az agyba dugós fülesekkel vr-be igen rendesen be lehet kavarni érzékelésnek , csak nem tudtam volna ilyen precízen megfogalmazni. Szerintem a fülessel jobban be lehet kavarni mint magával a szemüveggel. Különösen ha valaki érzékenyebb hangokra annak jobban előjön. De 1 jó füles sokat javít élményen és kevesebb problémát okoz játék közbe.
      Remélem ezzel az infóval sokaknak segítettünk és meghozzuk kedvét ezzel olyan embereknek akik emiatt óckodnak 1 kicsit.

  6. Sziasztok!
    Én nem is használtam még egyáltalán fülest, mert inkább az otthoni hangrendszert részesítem előnyben. Egy hete szombaton jött meg a cucc és mivel teljesen rá vagyok állva az autós játékokra kézenfekvő volt, hogy kormány váltó pedál és nyomjuk a driveclub-ot……… Azaz nyomnám, mert az első kör után olyan rosszul lettem, hogy nem is jöttem helyre aznap. (nem volt rajtam füles) Az rosszullét elsődleges okát én a tárgyak és távoli dolgok életlenségében látom. Írtátok, hogy a rigs okozott sokaknál rosszullétet. Én azt tapasztaltem, hogy minél többet van rajtam a cucc annál kevésbé vagyok érzékeny a fent említett mozgás problémára, de szerintem a grafika a döntő és az élesség. Nálam például a rigsel semmi gond nincs, mert sokkal jobb és élesebb a grafikája, mint például a driveclub-nak ami tepedelem ronda. Egy éles pontot nem lehet felfedezni benne a verseny végi x gomb kivételével, így meg, hogy verseny közben még az autó belső része sincs fókuszban elég könnyű hányinger közeli állapotba jutni. Engem ami lenyűgözött az a Batman volt. Nem vagyon egy nagy fan de a világ az valami csodálatos és monumentális!!! A grafika itt is sokkal szebb. Személy szerint várom, hogy egy pro mennyiben segít a fenti problémákon.

Hozzászólás a(z) Tamás bejegyzéshez Válasz megszakítása

Your email address will not be published.


*


1 × 5 =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .