Mindent az EVE Valkyrie PSVR-ról

EVE Valkyrie

A készítők már sokat tapasztaltak, hogy mi működik és mi nem működik VR-ban, ezért a lehető legjobb élményt fogják nyújtani PlayStation VR-ban.

A hajókat kiegyensúlyozták és úgy állították be az összes mozgást, hogy az a játékosoknak megfelelő élményt nyújtson, ebben nagy szerepet játszottak a jelenlegi EVE közösség legedzettebb pilótái. Már sokan tűkön ülve várják az EVE VR-ra készített kiadását, de addig is nézzük mit is fog nyújtani.

Multiplayer csaták

A Valkyrie szívét a csapat alapú multiplayer lövöldözés alkotja majd. Itt lesz lehetőség a tapasztalati pontok (XP) gyűjtésére, szintet lépni a pilótával, hozzáférni többféle hajóhoz és fejleszteni azokat. Akár egyedül is repülhetünk, vagy 5 fős csapatokban. Játszhatunk co-op módban vagy szemtől-szemben a mesterséges intelligencia hajói ellen. Három alapvető hajóosztály közül választhatunk majd a Valkyrie-ben: Fighter (támadás), Heavy (tank) és Support (gyógyító). Mindegyik osztály saját progresszióval és sajt XP osztállyal rendelkezik. Amikor XP-t szerzel egy adott osztályban, akkor kinyílnak a kapuk új hajók és fejlesztések irányába a kraftoláshoz. A játékban létezik egy ezüst pénznem, amit minden csata után jutalmul kapunk. A csapat tagjai között egyenlő arányban osztódik szét. A csaták kimenetele inkább múlik a taktikán, mint a hajók erősségén. Persze a taktika része, hogy hogyan fejleszted a hajódat, de nincsenek igazán csatapusztító hajók.

EVE Valkyrie

Három különféle multiplayer mód létezik

  1. Team Deathmatch: Szerintem felesleges körülírni, egyszerűen el kell pusztítani a másik csapatot, különben az pusztít el Titeket.
  2. Control: A pályán 3 pont található, ami mellé drónt kell telepíteni, majd védeni a pontot.
  3. Carrier Assault: egy epikus támadás/védekezés alapú játékmód. A csapatoknak 3 objektum feletti irányítást kell elnyerniük. Ha a 3-ból kettőt elfoglaltak, akkor az ellenfél pajzsa lekapcsol, ilyenkor meg kell próbálni elpusztítani a küldetés hűtési pontjait. Amikor azokat sikerül elpusztítani, akkor nyomás az anyahajó központjába, ahonnan indítható egy gyilkos csapás. Tűnés jó messzire, majd hátradőlve élvezhetjük a nagy robbanást. De mindezt az alábbi videón is végignézhetjük gameplay közben:

Ahogy a Valkyrie mondja: „szálljatok együtt, haljatok együtt”.

Chronicles (Single player mód)

Az elesett pilóták emlékeiből fenntartott archívum tartalmazza azokat a csatákat, melyek közül 4 játékmódot választhatsz.

  1. Recall: A háttértörténetet elmesélő narratív küldetések a Valkyrie idővonala előtt és közben történtekről. Bemutatják az új játékosokat, fejlesztéseket és játékmenetet, melyet majd a multiplayer csaták közben is megtapasztalunk.
  2. Scout mód: Lehetővé teszi a térkép felfedezését anélkül, hogy támadástól kellene tartanunk. Miközben repdesel, figyeld a visszhangokat, melyek segítségével összeáll a Valkyrie háttértörténete.
  3. Survival mód: Az ellenségek egyre nagyobb hullámokban törnek rád különféle hajó osztályokban és csapatkombinációkban. Ez a játékmód bármelyik játéktérképen elérhető, kezdő vagy profi szint választható.
  4. Training modulok: elérhető az összes skill, hogy kipróbálhasd az összes képességet. valamint az összes hajó osztályt kipróbálhatod, hogy tisztába lehess azok képességeivel is, s mindezt egy mesterséges intelligenciával töltött teszt arénában is próbára tehetjük.

EVE Valkyrie

Az EVE Valkyrie-nek szilárd alapokat építettek, melynek történetének részesévé és írójává válhatunk. Azt hiszem, ideje csatába menni!
Vagy ahogy a Valkyrie-ben mondanák: „szálljatok együtt, haljatok együtt”!

Orosz Mihály
About Mihály Orosz 543 Articles
A PSVR.hu üzemeltetője vagyok, egy lelkes PlayStation VR felhasználó, aki 2016. tavaszán úgy döntött, elkezd foglalkozni a PlayStation VR-al, hogy nektek minél több infót átadhasson erről a szuper kiegészítőről. Iratkozz fel Youtube csatornámra és nyomd meg a kis harangot is, hogy mindig értesülj új tesztjeimről: FELIRATKOZÁS

8 Comments

  1. Azok a cégek amik fps-re specializálódtak , most örülhetnek vr megjelenésnek , mert ez nekik most a Kánaán lehet ha jól kihasználják benne rejlő lehetőségeket.

    • Igen, viszont szerintem TPS-t is marha jó lesz így játszani. Lényegében, mint ha ott lennél te is a játékossal egy helyen, akit te irányítasz. Menő lesz az is… Pl. Tomb Raider DLC-je… Nem bánnám, ha az egész Rise of The Tomb Raider VR-ban játszaható lenne idővel 😀 Ha egy DLC-nél megoldották, nem sokba kerülne az egészet megoldani 😀

  2. Mondjuk igazad, van samsungnak a gear vr-al próbáltam 1 külső nézetes játékot es meglepően tetszett. De majd kíváncsi leszek , gyors mozgást, hogy kezeli, mert azzal kicsit elszédültem néha.

    • Gyorsan reagál a PSVR és 90-120Hz szerintem bőven elég lesz, hogy ne szédülj.
      Én Vive-ot (90Hz) próbáltam és nem szédültem, de teljesen más egy telefonos megoldás – igaz abból csak cardboard-hoz volt szerencsém, meg annak műanyag testvéréhez.

      • Szerintem a késleltetésre gondolt a kolega : ) mig elfordítja a fejét és mire reagál a cucc aszem 18 ms a latency-je.

        • Valóban a latency-re gondolt, ezt benéztem 😀 Késleltetéssel nincs gond, több Vive-ot használó youtuber is dicsérte. Vive-nál nekem tökéletes volt, úgyhogy itt is biztosan az lesz.

  3. Jó tudni. Sajna pc-s vr-t még nem volt szerencsém kipróbálni, így sajna nincs viszonyítási alapom. De jó hallani ilyen infókat :). Mondjuk lehet így se próbálnék ki repülőgép szimulátort :).

  4. Érdekesnek tűnik ez a játék. Belső nézetből talán tényleg jobb az élmény és remélem h tps sem lesz sokkal rosszabb.

Hozzászólás a(z) hzoli4 bejegyzéshez Válasz megszakítása

Your email address will not be published.


*


tíz − 5 =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .